2025. április 19. Szombat, Emma.
Az “Év orvosa” – díjat idén dr. Kincses Béla gáborjáni háziorvos kapta, ezzel együtt egy kamarai díj is gazdára talált, a Hagymási-emlékérem, amit azért alapított 2009-ben a megyei orvosi kamara, hogy elismerhessék azon kollégák munkáját, akik hosszú idõn keresztül, önzetlenül, sokat tettek a kamaráért.
A találmányok, innovációk és kiemelkedõ kulturális teljesítményeknek az ország gazdasági sikerességében betöltött szerepét hangsúlyozták a résztvevõk a szellemi tulajdon világnapja és a magyar szabadalmi rendszer létrejöttének 120. évfordulója alkalmából a Parlamentben tartott rendezvényen csütörtökön. Az eseményen átadták a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézményeknek a Milleniumi díjakat. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár és Balogh Sándor, a zsûri elnöke átadták “Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjait a magyarországi és a határon túli háziorvosoknak és munkatársaiknak az Emberi Erõforrások Minisztériuma Arany János utcai épületében – közölte a fõszervezõ csütörtökön az MTI-vel. Idén május 31-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a 22. Virágos Magyarországért versenybe, amelynek fõdíja Magyarország képviselete a 2016-os Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe) – közölte a projektet kezelõ Magyar Turizmus (MT) Zrt. hétfõn az MTI-vel. A Debreceni Rendõrkapitányság vezetõje emlékplakettet adott át annak a két 18 éves fiúnak, akik a rendõrök kiérkezéséig visszatartották a hajdúhadházi gyanúsítottat.
Az iskolai tanulmányain túl számos egyéb ismeretre volt szüksége.
Az 1989-es páneurópai piknik szervezõi és a Magyarországra menekült keletnémet családok, polgárok segítõi kaptak elismerést a XXI. Század Intézettõl és a Terror Háza Múzeumtól hétfõn Budapesten.
Az internetes kultúra fõvárosává választották a megyeszékhelyet.
A csökmõi Faluház hagyományos karácsonyi koncertjén három elismerést is átadott Nagy Tibor polgármester.
A Belügyminisztérium idén már harmadik alkalommal díjazta azokat a települési önkormányzatokat vagy közfoglalkoztatókat, amelyek példaértékû tevékenységükkel elõsegítették a közfoglalkoztatás rendszerének innovatív, önfenntartásra ösztönzõ irányába történõ elmozdulását. Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, megyei rendõrfõkapitány 2014. október 22-én nemzeti ünnepünk alkalmából elismeréseket adott át.
A májusban elnyert Év Múzeuma pályázat minisztériumi különdíja után ismét országos szakmai elismerésben részesült a Bihari Múzeum munkatársi gárdája. Debrecen – A biztosítási szektort a jövõ évtõl terhelõ évi, közel ötven milliárdos teher hosszú távon teheti veszteségessé azon biztosítótársaságokat, melyek nem emelik díjaikat 2013-tól. 
Mihai Eminescu román költõ születésének évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek a településen. Békés, Hajdú Bihar megye románnyelvet oktató iskoláinak tanulói részére szavalóversenyt hirdettek. Tíz iskolából 22 tanuló érkezett és szavalt Mihai Eminescutól verset. Mikulás napi gálát rendezett a Hajdúszoboszlói Árpád SE az elmúlt hét végén az Árpád uszodában; az egyesület immár tizenkét éve rendszeresen megtartja ünnepségét sportolói számára. Wlassics Gyula-díjjal ismerték el a szentpéterszegi Harasztosi Sándor munkáját. A Bihari Népfõiskola elnöke október 22-én vehette át a díjat Budapesten, a Néprajzi Múzeumban Szõcs Géza államtitkártól.
A Bihari Számadó Napokon vehette Komádi városa azt a díjat, melyet fehér és vászonhímzése nyert. 
Parlagfû irtásban Csökmõ község tettrekészsége példaértékû. Idén nyáron nyolcadik alkalommal hirdette meg az önkormányzat képviselõtestülete az allergiát okozó növény pusztítására irányuló felhívást.
 |
|
Az utolsó fillérig visszakapják az eredetiségvizsgálatra költött 17 ezer forintjukat azok az autósok, akik január elseje és február 18-a között vitték kocsijukat kötelezõ vizsgára.
|
Kitüntették a bátor kiskutyát Ausztráliában.
|
|
 |
 |
|
Berettyóújfalu -
A Magyar Kultúra Napja alkalmából idén Szûcs Lajosnét tüntették ki Erdélyi Gábor-díjjal Berettyóújfaluban.
|
|
| |
|