2023. szeptember 24. Vasárnap, Gellért, Mercédesz.
Magyarországon tavaly a felnõtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nõk 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete – derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.
Az intézmény szakemberei mellett külsõ szakértõk is vizsgálják a debreceni Kenézy kórház egyik inkubátorából kiesett csecsemõ esetét - közölte a kórház szóvivõje csütörtökön az MTI-vel. A pedagógiai szakszolgálat az intézményhez utalt gyermekek mindössze 20-30 százalékát látja el a megyében – mondta Ágoston Tibor, a debreceni közgyûlés jobbikos képviselõje a pártja kedden tartott sajtótájékoztatóján, amelynek témája a megyei pedagógia szakszolgálat tevékenysége volt.
A hortobágyi földhaszonbérleti pályázat kapcsán (ami csak földmutyiként híresült el a sajtóban) már mindenféle állítás megjelent, és annak az ellenkezõje is. Petneházi Attila jegyzete.
Kivizsgálták a hortobágyi földbérlet-pályázatokat, de a jelentés 10 évig nem nyilvános.
A szem nemcsak a lélek, hanem az életkor tükre is. Szemlencsénk alkalmazkodóképességébõl pontosan megmondható, hány évesek vagyunk.
Decemberig minden régi háznál meg kell vizsgáltatni a gázkészülékeket egy 2012-es kormányrendelet alapján. Százezer forintba is kerülhet, ha elöregedett a gázcsõ, vagy nincs szellõzõ az ablakba vágva, és amíg a tulajdonos nem javítja ki a hibát, gáz nélkül marad. A minisztérium szerint a biztonság miatt szükséges a felülvizsgálat, azt azonban még nem tudják, hogyan büntetik azt, aki nem csináltatja meg.
Mérlegeli a kormány, hogy a problémás ügyfeleket és a magas hitelösszeget felvevõket is kizárja azok közül, akik a piacinál kedvezõbb árfolyamon törleszthetik devizahitelüket - tudta meg az [origo]. A kormány eddig is több olyan részletet jelentett be a végtörlesztésbõl, amely szûkíti azok körét, akik élhetnek a végtörlesztéssel, de információink szerint megbízást kapott a kormányzati apparátus, hogy mérje fel, milyen kritériumokkal szûkíthetõ tovább a csoport.
Átverték, „elaltatták” a Katonai Biztonsági Hivatal munkatársai a romagyilkosságok nemzetbiztonsági szálait vizsgáló, az elõzõ ciklusban felállított parlamenti vizsgálóbizottságot, ...
|
|
|
|
|
Tûzszerészek vizsgáltak át egy WizzAir-járatot vasárnap délután a ferihegyi repülõtéren, miután leszállították az utasokat.
|
|
|
Megvizsgáltatta és rendben találta a tûzoltók védõruházatát a Belügyminisztérium. A vizsgálatot még a nyár elején rendelték el egy újságcikk kapcsán, ...
|
|
|
Káosz, egyre csúszó határidõk, és legalább 60 milliárd forint kár. Így jellemezte az elmúlt évek 3 legnagyobb fõvárosi beruházását az a jelentéstervezet, amelyrõl ma tárgyalt a fõvárosi önkormányzat bizottsága.
|
Vizsgálatot kezdeményez az országos rendõrfõkapitánynál a Független Rendõr Szakszervezet a napokban elhunyt motoros rendõr halálával kapcsolatban.
|
|
|
|
|
Nem engedte magát megröntgenezni Nigel Hope, a Williams csapat szerelõje, akibe belecsapódott a vasárnapi Forma 1-es nagydíjon egy leszakadt kerék.
|
|
|
Nem került egészségre ártalmas anyag a levegõbe, és nem történt személyi sérülés, de a Borsodchem Zrt. vétett, ...
|
Felfüggesztették szolgálati beosztásából azt a berhidai körzeti megbízottat, akit egy férfi azzal vádolt, hogy kivitte az erdõbe és megverte viráglopásért.
Lõszerekkel a zsebében akadt fenn a biztonsági ellenõrzésen egy utas Ferihegyen. Az eset még március 17-én történt, a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság (RRI) hétfõn számolt be róla.
|
|
 |
 |
|
Még vizsgálja a rendõrség, hogy volt-e lõszer abban a légpisztolyban, amellyel hétfõn délelõtt két egyetemista lövöldözött Pécs belvárosában ...
|
 |
|
Újabb házkutatás egy állami cégnél. Most a MÁV INFORMATIKÁ-nál kerestek papírokat a rendõrök. Különbözõ tanácsadói és végkielégítési szerzõdéseket vizsgálnak.
|
Baktériumok mellett fagyálló sõt még vizelet is van a hamis parfümökben, állapították meg egy labortóriumi vizsgálat során.
|
|
 |
 |
|
Két jászberényi háziorvos telefonja foglaltat jelzett, kettõ pedig betegnél volt, amikor a mentõk másfél hete hívni akarták egy tornaórán rosszul lévõ fiúhoz.
|
 |
|
Nem volt lehallgatás: belsõ ember hozta nyilvánosságra az õszödi beszédet - ez derült ki a három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat után.
|
 |
|
A védõ szerint ezek nagy része még a gyanúsítottak elfogása elõtti DNS, nyomszakértõi és fegyverszakértõi vizsgálatok eredményei.
|
 |
|
Tíz különbözõ helyen vásárolt csirkébõl hétben mutatták ki a szalmonellát.
|
Az intézményben már múlt péntek óta zajlik a fertõtlenítés.
|
|
 |
|
| |
|