Pénteken megjelent a Parlament oldalán a Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat, ami a március 11-én kihirdetett jogrend, a veszélyhelyzet "meghosszabbításáról" szól. Az indoklás szerint a törvényjavaslat célja, "hogy megerősítse és meghosszabbítsa a veszélyhelyzetben hozott rendeleteket, a veszélyhelyzet fennállásáig pedig határozatlan idejű rendeletekre előzetesen felhatalmazást adjon". A Borászok Borászai és a Pannon Bormíves Céh közös felhívásban kéri a hazai borászokat és gazdákat, hogy ajánlják fel a növényvédelmi munkájuk során használt szájmaszkjaikat az egészségügyi dolgozóknak. Bejegyzésükben azt írják, ezek a koronavírus terjedése ellen is hatékonyak lehetnek. Úgy számolnak, hogy 60 ezer szőlész-borász rendelkezhet ilyen védőfelszereléssel. A koronavírus-járvány miatt újabb könnyítés vezetnek be a közúti fuvarozásban: ideiglenesen módosulnak a vezetési és pihenőidők, írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye. Péntek estére négyre nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Magyarországon, írja a hivatalos kormányzati honlap. Egy 53 éves magyar férfiról van szó, aki többszörös krónikus betegségben szenvedett. Koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel akart kicsalni a gyanú szerint több millió forintot egy nő egy siófoki péküzem tulajdonosától, ezért eljárás indult ellene – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján, írja az MTI. A Facebookon keringő képek tanúsága szerint pénteken napközben páncélozott harcjárművek jelentek meg Budapesten. Többen a Széna térnél kapták le a vonuló járműveket, a képek alapján nem a Terrorelhárítási Központhoz tartoznak. A koronavírus-járványra tekintettel júniusig nem számlázza ki a főváros a helyiségbérleti díjat azoknak a kis- és középvállalkozásoknak, amelyek a fővárosi önkormányzattól bérelnek helyiséget, jelentette be délutáni videós bejelentkezésén Karácsony Gergely főpolgármester. Hozzátette: több kerület is tervezi ezt a lépést. Szombatra 300 ezer fölé emelkedett a világban az igazolt koronavírus-esetek száma, Magyarországon pedig 103-ra emelkedett a bizonyított megbetegedések száma. Miközben a legtöbb iskolában hétfő óta az a fő kérdés, hogy milyen programot használjanak a távoktatáshoz, az ország egy jelentős részében még azt se tudják, hogy miként jut el a tananyag a diákokhoz. Civil szervezeteket és segítőket kérdeztünk, hogy mik az első tapasztalatok az iskolák bezárása után a hátrányos helyzetű településeken, ahol sok családban se megfelelő eszköz, se internethozzáférés nincs. Versenyfutás indult, hogy a távoktatás alatt ne növekedjenek még jobban a társadalmi egyenlőtlenségek. Egyértelművé vált, hogy a VOLÁNBUSZ felső vezetése képtelen a koronavírus által előállt problémákat, naprakészen kezelni A Szent László Kórház egyik dolgozója is megfertőződött koronavírussal, amit az operatív törzs is megerősített, írja az ATV. Gumikesztyűt kapnak péntektől a BKV járművezetői, akiknek hétfőtől megkezdik a kézfertőtlenítők kiosztását is koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként - közölte a BKV.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1-en beszélt arról, hogy a koronavírus terjedése miatt elrendelt veszélyhelyzetben péntek reggeltől több katona lesz a utcákon. A katonai rendész járőröknek nem cél az intézkedés, a lakosság biztonságérzetének növelése miatt vannak kint - mondta. Kínai nagyvárosok főpolgármestereihez fordult Karácsony Gergely főpolgármester, hogy jusson elég védőfelszerelés a Budapest működtetésében, üzemeltetésében kulcsszerepet játszó fővárosi alkalmazottaknak. Miközben a kormány egy rendelettel lehetővé tette a munkáltatóknak, hogy rendkívüli otthoni munkavégzést rendeljenek el, saját munkaadói hatáskörében nem támogatja ugyanezt több közigazgatási szakszervezet szerint. A külügy és az Emmi mellett a KSH dolgozói is a kormányhoz fordultak. Először a szülők között terjedt a hír szerdán, hogy az egyik hetedikes diák koronavírustesztje pozitív lett, miután az általános iskolás gyerek édesanyjáról is kiderült, hogy megfertőződött. Aztán csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi Központból hívták fel azt az édesapát is, akinek lánya a fertőzött diák osztálytársa, és múlt héten még egy osztályteremben tanultak együtt. A telefonhívás után pedig egy emailt is kaptak, melyben leírják a fontosabb tudnivalókat, de az osztálytársakat és a tanárokat – a szoros kontakt ellenére – sem tesztelik, állítja az Indexnek az édesapa.
A koronavírus-járvány közepette kevés szó esik arról, hogy mi lesz a hajléktalanellátással, pedig a túlzsúfolt tömegszállók ideális terepei lehetnek a vírus terjedésének, ugyanakkor a hajléktalan emberek között sok az idős és krónikus beteg. A szervezetek maguk próbálják kitalálni, hogyan védekezzenek a járvány terjedése ellen, a kormánytól alig kapnak útmutatást. A felkészülést nehezíti a hajléktalanellátás speciális helyzete, szállókat nem lehet csak úgy lezárni, mint a mozikat vagy a kórházakat. Az sem egyértelmű, hogyan lehet megvalósítani az elrendelt kijárási tilalmat. Felállt az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport. A csoport feladata segíteni az önkéntes kezdeményezések és adományozások koordinációját, felkarolni az országszerte elindult civil, önkéntes segítői mozgalmakat. Az iskolák bezárása és a digitális oktatásra való átállás miatt több iskolában is szerződést bontana a munkáltató az óraadó tanárokkal – erősítette meg az Index értesüléseit két különböző pedagógus szakszervezet is. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség több rendbeli szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta egy férfi letartóztatásának a meghosszabbítását, mert a férfi a megalapozott gyanú szerint több éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt gyermekét, valamint két lányát szexuális cselekmény elvégzésére, írja közleményében az ügyészség. Válság, természeti katasztrófa vagy mondjuk háború esetén lényegesen nagyobb hatalmat lehet adni az aktuális kormánynak, ekkor pedig a gyorsaság érdekében a kormány az Országgyűlés előzetes felhatalmazása nélkül is hozhat döntéseket, melyek adott esetben korlátozhatják az emberi és más jogainkat. A koszovói kormány pénteken eltörölte a szerbiai és boszniai nyersanyagokra kivetett büntetővámot, április elsejétől pedig az összes árura vonatkozó százszázalékos vámot megszünteti - közölte a koszovói közszolgálati televízió (RTK) az MTI szerint. 100 millió forintot csoportosít át a költségvetésben a koronavírussal kapcsolatos gyógyszerfejlesztésre a kormány, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Az Orbán Viktor által szerdán bejelentett hiteltörlesztési moratórium miatt ideiglenesen nem nyújt több áruhitelt az Extreme Digital – közölte a cég az Index.hu kérdésére. Mint arról korábban írtunk, a miniszterelnök március 18-án bejelentette, hogy a kormány az év végéig felfüggeszti minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét. Egy olvasónk meglepődve írta, hogy bár már 18-tól érvényes az a rendelet, miszerint moratórium van a hiteltörlesztésekre, tehát – amennyiben valaki másként nem nyilatkozik – év végéig nem kell fizetnie a magánszemélyek és vállalkozások március 18. éjfélig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, mégis a mai nap folyamán levonásra került a számlájáról a törlesztőrészlet az MKB Banknál.
|