2017. december 17. Vasárnap, Lázár, Olimpia.
 
Emmi: bevált a gyed extra2015-05-10 11:49:01

A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.

A félévi adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kormányzati honlapnak.

Eddig azok az anyukák éltek a lehetőséggel, akik még nem tudták, hogy majd korábban visszamehetnek, lassan pedig megérkezik az a generáció is, amelynél már az intézkedés hatályba lépése után születtek a gyerekek - mondta a Ma reggelben a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.

NGM: sikeres a gyed extra2014-11-09 09:52:17

Sikeres a gyed extra, az intézkedés hatására ugyanis szeptemberben már csaknem 15 ezer édesanya dolgozott gyed vagy gyes mellett heti több mint 30 órában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.

Közel 11 ezer család élt valamilyen formában a gyed extra adta lehetőséggel három hónap alatt. Vagyis 2014 első negyedévében ennyi háztartásnak jelentett segítséget a januárban életbe lépett intézkedés.

A kisgyermekes anyukák korábban csak akkor mehettek vissza dolgozni, ha lemondanak a gyedről. Ezt nagyon kevesen tették meg. A munkavállalók megkopott tudással, két év kihagyás után kerülhettek vissza a munkahelyükre, már ha egyáltalán megtartották számukra – érvelt a köztévében a miniszteri biztos.

Részletes útmutatót, "gyakorlati kisokost" tett közzé a gyed extráról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a honlapján - közölte az OEP.

Már kérhetőek azok a juttatások, amelyek igénylését a január 1-jével életbe lépett gyed extra tesz lehetővé. Az intézkedéscsomag értelmében ugyanis a gyermekgondozási díj és a gyes akkor is jár, ha a szülő újra munkát vállal gyermeke 3 éves koráig. Az igénylésről érdemes az interneten tájékozódni, mert a támogatásokat akár otthonról is könnyedén lehet kérelmezni.

A gyed extra lehetőségeivel a gyermekvállalást kívánják ösztönözni. A kormány még novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében.

A kormány minden élethelyzetben a nők mellett áll, a gyed extra bevezetésével támogatja az édesanyákat, a gyermekszületést. A parlamentben elfogadott családtámogatási rendszernek foglalkoztatást ösztönző hatása is lesz – jelentette be Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) csütörtökön, a Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatón.

Húszezerrel is több nő térhet vissza a munkaerőpiacra a gyed extra januári bevezetése után - ezt mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos. Január elsején lép életbe az az intézkedéscsomag, amelynek célja az, hogy a családoknak ne kelljen választaniuk a gyermekvállalás és a munka között.

Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint áttörést hozhat a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában, hogy 2014. január 1-jétől a gyed mellett is lehet dolgozni.

Öt év alatt több mint félmillió forinttal magasabb járulékkedvezményt is igénybe vehetnek azok a cégek, amelyek a jövőben három vagy annál több gyermeket nevelő édesanyákat foglalkoztatnak - mondta a foglalkoztatáspolitikai államtitkár. Czomba Sándor kiemelte, az új szabályozás szerint a mostani kettő helyett három év teljes járulékmentesség jár, és egy helyett két évig a szociális hozzájárulási adó felét kell csak fizetni.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!