Debrecen - A Nemezti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága arra hívja fel a figyelmet, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 38. § (1-4), illetve a 43. § (1) bekezdése értelmében az állami adóhatóságnál nyilvántartott fizetési kötelezettségeit adónemenként, elszámolási számla nyitására kötelezett adózó esetén átutalással, míg elszámolási számla nyitására nem kötelezett adózó esetén átutalással vagy postai készpénzátutalási megbízással– csekkel- kell teljesíteni.
|
|
|
Százmilliárd forintot hajtana be az APEH a legnagyobb adótartozást felhalmozó cégektől és magánszemélyektől.
|

Nem lesz sorban állás a Hajdúszoboszlói önkormányzatnál július 1-jén, ahogyan az ország egyetlen városában sem.
 |
|
Távozik az APEH éléről Szikora János, a nemzetgazdasági miniszter ugyanis visszavonta vezetői megbízatását ...
|
 |
|
Hamis APEH idézéssel csaltak el otthonukból embereket Borsod megyében.
|
 |
|
Már a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényből is sejteni lehetett, hogy a Fidesz-kormány az APEH önállóságának megszüntetésre készül - ez most egyértelművé válik a vagyongazdálkodási törvény módosítójának egyik passzusából.
|
Adószakértők szerint, legkorábban a két év múlva beadandó, a 2011-es évi jövedelmekről szóló szja-bevallások lehetnek majd söralátét méretűek.
|
|
 |
 |
|
Mától csak az APEH árverezheti az ingatlanokat. Eddig a bankok külön cégeknek adták el a követeléseket, amelyek sokszor kijátszották a szabályokat és olcsón adták el a bedőlt hiteles ingatlanokat.
|
Majdnem 120 millió forintos adóhiányt tárt fel az APEH egy építőipari társaságnál, mely több autópálya építésen is alvállalkozóként működött közre.
|
|
 |
 |
|
Hétfő éjfélig lehet kérni az APEH-től, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelemdó bevallást.
|
Macska egér játék folyik a pénzügyőrök és az árusok között a Józsefvárosi piacon. Ha kell, minden nap ellenőriznek az APEH ellenőreivel közösen.
|
|
 |
 |
|
Nincs, és 2010. január elsejével sem lesz változás.
|
Jövőre is folytatódik a személyi jövedelemadóhoz (szja) kapcsolódó kedvezmények szűkülése,... Mi marad?
|
|
 |
Még amerikai nagybácsira is hivatkoznak azok, akiknek vaj van a fején. Az APEH elárulta, milyen mesékkel ne próbálkozz.
|
|
 |
Az APEH-ellenőrzés hírére a többségnek bezárt éttermek, menekülő kínai árusok és milliós büntetések jutnak eszébe. Az [origo] munkatársai egy napra revizornak álltak. A gyűlölt szakma veszélyei, trükkjei, hiedelmek és tévhitek.
.jpg) |
|
A bevallási időszak miatt meghosszabbított APEH ügyfélfogadásról tájékozódhatnak az alábbiakban:
|
.jpg) |
|
A vetélkedő műsorok milliós nyereményekkel csábítják a nézőket, ám azt kevesen tudják, hogy a reklámokban szereplő nyereményösszegből még adózni kell. A szerencsés játékosnak a legrosszabb esetben a nyeremény akár 45 százalékáról is le kell mondania. Persze akad kivétel, a magyar játékszervező óriás mindig a nettó összeget hirdeti.
|
 |
|
Az adózási analfabéták idén könnyedén letudhatják személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettségüket, ha nem segít a munkáltatójuk, és nincs kedvük bajlódni vele, vagy nem szeretnének pénzt áldozni szakember segítségének igénybe vételére. Aki azonban visszatérítésre számít, annak továbbra is jobb, ha a hagyományos utat választja.
|
Tavaly csak az APEH közel hatszázezer végrehajtást kezdeményezett, elmaradt adók és illetékek behajtására. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint ezen felül jelenleg csaknem negyedmillió ügyben járnak el végrehajtásra szakosodott vállalkozások, és akkor nem beszéltünk a bankok, lízingcégek, különböző szolgáltatók, polgármesteri hivatalok vagy magánszemélyek által kezdeményezett eljárások számáról. Mit tehetünk, ha a végrehajtó a mi ajtónkon kopogtat? 2009-től 500 ezer forintra büntethető a bejelentést elmulasztó személy.
|
| 2009, Adó, adóbevallás, adócsalások, adótartozás, adózó, áfacsalók, apeh nyitvatartás, árverés, behajtás, Belföldi hírek, Bihari hírek, Borsod megye, bűnügy, cégek, csalók, csekk, Ellenőrzések, elnök, érdekes történetek, fidesz, fosztogattak, Hajdúszoboszló, hamisítványok, határidő, hiedelmek, hír, hivatal, idézés, Ingatlan, kedvezmények, köztisztviselő, lebuktak, lemondott, megszűnik, megvonások, munka, munkaszünet, NAV, nyereményjáték, okmányiroda, önkormányzat, Önkormányzati hírek, Pénzügyi szolgátatások, piac, régi, Rendőrségi hírek, szja, téves, tévhitek, Üzleti negyed Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |