2024. május 30. Csütörtök, Janka, Zsanett.
 

Több mint 20 ezer terápiás telefonbeszélgetést végeztek a tanácsadó orvosok és pszichológusok a dohányzásról leszoktató központ egy éve alatt - derült ki az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ közleményébõl.

A földtani közeg és a víz szennyezettsége az elõírt koncentráció alá csökkent.

A Hajdúnánási Rendõrkapitányság új épületének alapkõletétele ünnepélyes keretek között zajlott 2013. november 13-án.

Kigyulladt egy négy lakásos sorház tetõszerkezete a fürdõvárosban, a Bajcsy Zsilinszky utcában, szerda délután.

A debreceni nyomozók a hajdúdorogi rendõrökkel és a Készenléti Rendõrség megerõsítõi erõivel közös akciót hajtottak végre, melynek eredményeként elfogták a negyedik gyanúsítottat.

A végéhez közeledik a szüret a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, az idén kiemelkedõ a szõlõ, illetve az aszú minõsége, a térség legnagyobb szõlõfelvásárló és borászati cége, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedõház (TK) Zrt. pedig egyre inkább a minõségre helyezi a hangsúlyt.

Az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartja a Magyar Bankszövetség fõtitkára.

A most ingyenessé tett tranzakciók korábban akár a havi jövedelem 2-3 százalékát is elvihették, így a törvényalkotónak gyorsan reagálnia kellett - mondta a 180 percben a fideszes politikus.

Összeomolhat a magyar nyugdíjrendszer, a kérdés csupán az, hogy mikor – állítják pénzügyi elemzõk. A magyarok többsége még mindig azt hiszi, hogy a fizetésébõl levont nyugdíjjárulékot kapja majd vissza.

Októberben 0,9 százalék volt az egy évre visszatekintõ drágulás. Szeptemberre 1,4 százalékos inflációt jelentett a KSH, most az elemzõk 1,3 százalékra várták az árindexet.

Hétfõre várta a közvélemény a Kúria devizahiteleseket is érintõ jogegységi határozatát. Aznap össze is ült az intézmény jogegységi tanácsa, a döntést azonban késõbbre halasztotta. Közben ismét gyõztek a devizahitelesek egy perben.

Elszínezõdött a szonda2013-11-13 08:56:15

Jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a 37 éves férfi ellen.

Az októberben befolyt uniós átutalások jóvoltából jelentõsen emelkedett a központi kormányzatnak a jegybanknál elhelyezett betétállománya és egyúttal az MNB külföldi követelésállománya - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölt statisztikai mérlegének elõzetes adataiból.

Dísztárcsákat loptak2013-11-13 08:40:06

Az utcán parkoló autók kerekeirõl tulajdonította el a dísztárcsákat az a két férfi, akiket a debreceni rendõrök elfogtak.

Hajdúdorog kultúrájának, szokáskörének, hagyományainak megismerése minden ember érdeklõdésének legméltóbb tárgya lehet. A város gazdag népszokásokkal, hagyományokkal rendelkezik Karácsony ünnepét illetõen, amelynek jelentõs része a mai napig él: karácsonyvárás, betlehemezés, csillagozás, kecskézés, kóringyálás, Szállást keres a szent család.

A vevõ szerint azért szerezték meg a Sólyom Airwayst, mert Magyarországért dobog a szívük, és mindennél jobban szeretnének egy magyar légitársaságot. Azt ígérik, már decemberben felszállhat a Sólyom.

Az alapvetõ élelmiszerek, köztük a baromfihús és az étkezési tojás áfacsökkentése segítheti leginkább a legális ágazati szereplõk hosszú távú mûködését a Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint; a szakmai szervezet a sertésszektorban bejelentett csökkentéssel arányos baromfiágazati intézkedésekben bízik.

Mostantól nem úszhatják meg a felelõsségre vonást a közlekedési szabályok ellen külföldön súlyosan vétõ autósok. A tagállamoknak ugyanis kötelezõ lesz kiadniuk a KRESZ-re egy másik tagországban fittyet hányó állampolgáraik adatait - értesült a Bruxinfo.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Bûnmegelõzési Osztálya kortárs segítõ képzést indít a megyében élõ szépkorúak részére.

Jóváhagyta a parlament a sertésáfa-csökkentést, így január 1-jétõl öt százalékra csökken az élõ- és a félsertés forgalmi adója.

A rendõrök elfogták és tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt õrizetbe vették a kerékpártolvajt.

Cukorbetegek oktatása2013-11-13 07:37:17

A berettyóújfalui Élet Diabétesszel Egészségesen Sokáig /ÉDES/ Egyesület Bíró Antalné egyesületi elnök vezetésével néhány éve mûködik, kb 50 fõs tagsággal.

A végrehajói kamara szerint a devizahitelekhez kapcsolódó végrehajtási ügyek száma a tévhitekkel ellentétben az összes végrehajtási ügy 1 százalékát tették ki az idén.

Jövõ februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.

Az egyes adótörvények és azokkal összefüggõ más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban az élõmunkát terhelõ adót és járulékot érintõ módosítások is vannak.

« Előző 1 ... 985 986 987 988 989 990 991 « 992. oldal » 993 994 995 996 997 998  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön