2024. május 10. Péntek, Ármin, Pálma.
 

A Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányság 2014. december 11-én a nyugállományba vonult volt munkatársak részére immár hagyományosan találkozót szervezett.

A gyanúsított Debrecenben a volt élettársa házába akart bemenni, azonban a nõ bezárkózott. A rendõrök magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a férfival szemben.

Közlekedésbiztonsági vetélkedõt tartottak a rendõrök a Hajdú-Bihar megyében tanuló gyerekeknek.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 15-én 6 óra 45 perc körüli idõben egy gépkocsi közlekedett a 471-es számú fõúton Nyíradony felõl Debrecen irányába, amikor a 12. kilométerszelvénynél lévõ kanyarban a jármû megcsúszott, megpördült és az oldalára borult.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelõzési Bizottság 2014. december 11-én tartotta soron következõ ülését.

A debreceni rendõrök két férfival szemben is bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendõrök Debrecenben elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek könnyû sérüléssel végzõdtek.

A Hajdú-Bihar megyében is folyó toborzási programsorozat részeként, a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében nyílt napot tartottak a Berettyóújfalui és a Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányságon is.

Baleset történt a 47-es számú fõúton Berettyóújfalu és Derecske között, melyben négy személygépkocsi ütközött össze.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság kéri, hogy az ünnepi vásárlás közben is figyeljenek értékeikre.

Kérjük jelentkezzen, aki látta az esetet a Sárándi vasútállomás közelében!

Négyszázhatvan új kerékpárt kaptak a polgárõr egyesületek az Országos Rendõr-fõkapitányság Országos Balesetmegelõzési Bizottságtól (ORFK-OBB). A 37,4 millió forintból megvásárolt bicikliket hétfõn adták át Budapesten.

A debreceni rendõrök bíróság elé állítást javasolnak egy helyi nõvel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint fejbe ütött egy férfit.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek közül 1 súlyos, míg 2 könnyû sérüléssel végzõdött.

Körözték a gépkocsit2014-12-07 10:24:33

Az osztrák hatóság körözte azt a Volkswagen Golf típusú személygépkocsit, amellyel Ártándon akartak belépni az országba.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebbõl 1 súlyos, míg 3 könnyû sérüléssel végzõdött.

Üzletszerûen elkövetett kerítés, kitartottság és gyermekprostitúció kihasználása miatt indított nyomozást egy 40 éves debreceni, és egy 39 éves püspökladányi férfi ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda; a gyanúsítottak ausztriai bordélyházakban dolgoztattak magyar nõket – közölte a rendõrség.

Együttmûködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK). A kedden aláírt szerzõdés lehetõvé teszi a két szervezet szorosabb és hatékonyabb együttmûködését többek között tûzszerészeti, búvár, missziós, katasztrófavédelmi, rendészeti, földi és légi kutatási feladatokban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebbõl 1 súlyos és 4 könnyû sérüléssel végzõdött.

Nem tudta az országban tartózkodásának jogszerûségét igazolni az ártándi határátkelõhelyen kilépésre jelentkezõ 25 éves moldáv férfi.

A Hajdúnánási Rendõrkapitányság befejezte egy 36 éves helyi férfival szemben garázdaság vétség miatt folytatott eljárását.

A hajdúszoboszlói és a debreceni rendõrök is lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fejeztek be nyomozásokat.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be egy 33 éves kismarjai nõvel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erõszak bûntett és zaklatás vétség miatt folytatott eljárását.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 2-án 16 óra 38 perc körüli idõben a 48-as számú fõút Vámospércsen átvezetõ szakaszán – a Béke úton – közlekedett Nyírábrány felõl Debrecen irányába egy angol rendszámú személygépkocsi. A személygépkocsi a Hajnal utcai keresztezõdésnél eddig tisztázatlan okból elütött egy gyalogosan közlekedõ 62 éves helyi férfit.

« Előző 1 ... 10 11 12 13 « 14. oldal » 15 16 17 18 19 20  ... 25 Következő »