2024. május 30. Csütörtök, Janka, Zsanett.
 

Fokozta a hõség miatt kiadott figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat szombaton. Öt megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett öt megyében és a fõvárosban továbbra is lehetnek heves esõzések.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 10 személyt fogtak el, közülük 7 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fõt az ellene érvényben lévõ körözés alapján, 2 fõt pedig az ország területén történõ jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 38 személyt állítottak elõ, ebbõl 4 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendõrök 6 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, 4 könnyû sérüléssel végzõdött.

Májusban 2,3 százalékkal nõtt a magyar export euróban számolt értéke, miközben az import 3,7 százalékkal bõvült a múlt év azonos hónapjával összevetve.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint az errõl szóló kormányrendelet értelmében az egészségbiztosítási pénztár - az Országos Alapellátási Intézet javaslata alapján - a letelepedés támogatására pályázatot ír ki azokra a tartósan betöltetlen körzetekre, ahol hosszú idõ óta nincs háziorvos.

A külgazdasági és külügyminiszter, európai uniós biztosjelölt errõl a HírTV Magyarország élõben címû mûsorában beszélt errõl.

A tavalyinál is több búza gyûlhetett össze a Magyarok kenyere program keretében az összesítések eddigi adatai alapján - mondta Pécs alpolgármestere csütörtökön Sombereken.

Ma van a nyakkendõnap2014-08-02 12:26:55

Ma van a cserkésznyakkendõ világnapja. Nyakkendõt köt a többi közt Rétvári Bence államtitkár, aki mai napig tagja a Szarvas õrsnek, és azt állítja: a cserkészet révén olyan élményekkel gazdagodik az ember, amit semmi más nem adhat meg.

A köznevelési államtitkárság a közoktatás teljes intézményhálózata részére hatékonyan mûködtethetõ elektronikus adminisztrációs rendszert szeretne biztosítani a 2014/2015-ös tanévben, ezért lehetõvé teszi, hogy az intézmények a korábban már alkalmazott tanügy-igazgatási rendszereket, e-naplókat használják.

A jegybank elõzetes számításai alapján az árfolyamrés semmissége, valamint az egyoldalú kamatemelések tisztességtelensége miatti visszatérítések összege várhatóan nem fogja meghaladni a 900 milliárd forintot a jegybank által kedden közzétett módszertani iránymutatás alkalmazásával sem – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek szerdán.

Újra sok jogszabályváltozás érinti az életünket péntektõl. Augusztus elsejétõl többek közt felpörgetik a közmunkaprogramot, jön a kéthetes MNB-betét, ingyen lehet tanulni, valamint egységes ûrlapokon mehetünk panaszra a bankok miatt.

Mi van akkor, ha megtévesztõ a címke vagy valakik ártó szándékkal egyszerûen meghamisítják ételeinket. Napraforgóolajjal keverik az extra szûz olívaolajat, a méz is gyakran esik áldozatul hamisításnak, és akkor még ott van a hal, a kávé, illetve a méregdrága fûszerek.

Eddig 21 ezer ingatlant ajánlottak fel az eszközkezelõnek, ami mintegy 35 milliárd forintos költségvetési forrást jelent - mondta Hegmanné Nemes Sára a közrádióban. A vagyonpolitikáért felelõs államtitkár szerint ezzel körülbelül 70 milliárd forintos adósságtól szabadították meg az adósokat, akik számát 100 ezerre becsülik.

Az ombudsman szerint a rendõrségi és bírósági eljárások elhúzódását sokszor a szakértõ kiválasztásával, kirendelésével és a szakvélemény elõterjesztésével kapcsolatos problémák okozzák. Székely László az igazságügyi miniszterhez fordult az igazságügyi szakértõi tevékenység átfogó megújítása érdekében – közölte az Alapvetõ Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

Összesen 415 millió forintot csoportosított át a kormány a kiemelkedõ turisztikai vonzerõvel rendelkezõ nyári könnyûzenei fesztiválok egyedi támogatására – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklõdésére szerdán.

Számos sportág helyzetén javít, munkahelyeket teremt és jelentõs hazai vállalkozói kört mozgósít az új Puskás Ferenc Stadion megépítése - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós reményei szerint a jövõ év végén már olyan munkásokat lehet látni a környéken, akik „bontják a székeket”. A miniszter arról is beszélt, hogy ma tárgyalásokat kezd Tarlós István fõpolgármesterrel a 3-as metró felújításáról. A személyét érintõ "támadásokról" azt gondolja, hogy azok a kormánynak szólnak, és reménytelen próbálkozások.

Ma ismét megnyitja a kapuit a patinás pécsi Hullámfürdõ strandja. A kültéri medencéket ezen a nyáron elõször használhatják a látogatók, ugyanis fel kellett újítania õket az önkormányzatának.

Július 1-jétõl új orvosi protokoll lépett életbe a kismamák vizsgálatánál. A legfontosabb változás talán az, hogy megszûnt a kötelezõ formája az AFP elnevezésû szûrésnek.

Tovább bõvült a Magyar Posta Zrt. csomagautomatáinak száma: július végén 9 új automatát állítottak üzembe az egyik áruházlánc üzleteinél, így már országszerte 35 mûködik – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Magyarországon a nagyjából 2,5 millió kutya közül eddig 1,8 milliót láttak el chippel, de utóbbi állatok jelentõs része nem Magyarországon él – hangzott el a Napközben keddi adásában. A mûsorban arról is szó volt, egyesek attól félnek, a beültetett lapka segítségével idegenek irányíthatják a kedvencüket.

Augusztusban szinte minden hétvégére jut valami program a pocsajiaknak: 2-án a III. Fogathajtó verseny veszi kezdetét, ahol most is, mint az elõzõ években, sok jelentkezõ fogatos mérheti össze tudását.

Az ország számos pontján készülnek jelenleg Natura 2000 területekre vonatkozó fenntartási tervek, amelyek többsége a napokban válik véleményezhetõvé; a gazdálkodók, földbérlõk, tulajdonosok és egyéb érintettek most ismerhetik meg a tervek tartalmait és tehetnek javaslatokat – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület.

Mintegy tízezerrel kevesebbszer csaptak fel a lángok szabadtéren 2014 elsõ hét hónapjában, mint két évvel ezelõtt, de még így is jelentõs károkat okoznak – közölte a katasztrófavédelem csütörtökön az MTI-vel.

Mintegy 6800 vállalkozás szûnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az elõzõ 12 hónapban, ám ugyanebben az idõszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be – hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál csütörtökön.

A tavalyi „próba” után országossá vált a program.

A hétvégén is többfelé lehetnek záporok, pénteken is lehet felhõszakadás, viharos szél, illetve jégesõ, de ezzel együtt fokozatosan melegszik a levegõ. Több helyen még a leghidegebb órákban is 20 fok lesz, délután pedig akár 34 Celsius-fokig is emelkedhet a hõmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú elõrejelzésébõl.

« Előző 1 ... 798 799 800 801 802 803 804 « 805. oldal » 806 807 808 809 810 811  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön