2019. november 21. Csütörtök, Olivér.
 

Ha csili marja a szájbelsõnket, automatikusan a víz után nyúlunk, pedig pont ezt nem szabadna. A kémikusok most elmagyarázzák, miért! Azt is megtudhatjuk, hogy a víz helyett mivel csillapíthatjuk fájdalmunkat.

 

Az ország legtöbb településén biztosított a vezetékes ivóvízellátás, több helyen azonban vegyi, pár településen biológiai szennyezõdés miatt nem iható a csapvíz. Az Origót a megyei kormányhivatalok tájékoztatták a magyarországi ivóvízhelyzetrõl.

Egészségre nem ártalmas, de a szûrõcsere miatt egyelõre nem tiszta a település vize.

Vasárnap, a víz világnapján országszerte számos helyszínen várják az érdeklõdõket tudományos és ismeretterjesztõ, kulturális, valamint sportprogramokkal az intézmények.

Vasárnap, a víz világnapján országszerte számos helyszínen várják az érdeklõdõket tudományos és ismeretterjesztõ, kulturális, valamint sportprogramokkal az intézmények.

Minden eddiginél több, négyszáznegyven iskola jelentkezett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vízfogyasztást népszerûsítõ programjára, vagyis az idén több mint százhúszezer tanuló ismerkedhet meg az egészséges folyadékfogyasztással - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek - derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye.

Probléma a külterületeken van a Sárréten. Ott egyre nagyobb területet borít belvíz.

A folyadék szerepet játszik a testhõmérséklet szabályozásában és az egyik fõ alkotóeleme a sejteknek.

Ne tévesszen meg senkit a hideg idõ, még nem jó a jég!

Inni kell, de mennyit?2014-12-15 11:03:02

Azt már sokan tudják, hogy az ajánlott, átlagos napi folyadékbevitel mennyisége 2 liter a felnõtt nõknek és 2,5 liter a férfiaknak, amely mennyiség italokból és ételekbõl egyaránt származhat.

A fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élõ mintegy 70 ezer embernek.

A 4 különbözõ kategóriát tartalmazó, a szálláshelyek csillagozásához hasonló minõsítõ rendszer a Lapátos vízi megállóhelyek elnevezést kapta.

Magyarország a gyógyvizek hazája. Jó fürdõink vannak, amelyeket külföldrõl is sokan látogatnak. De milyen lehetõségeik vannak a magyar betegeknek? Miként juthatnak támogatáshoz, és egyáltalán: milyen betegségeket gyógyíthatunk a gyógyvízzel?

Az élelmiszer-biztonsági hatóság 12 különbözõ ásványvíz forgalmazását tiltotta meg. Az egyik gyártóval már volt gond korábban is.

A felnõtt emberek napi vízigénye 2,5-3 liter, ebbõl átlagosan másfél liternyit juttatunk be a szervezetbe valamilyen ital formájában. De mit igyunk?

Úgy tûnik, Magyarországon a vártnál lassabban halad a tiszta víz ügye. A másfél millió magyart érintõ problémáról a Vízi Közmû és Környezetmérnöki Tanszék munkatársait kérdezték.

Másnaposság, meddõség, reuma és több más egészségügyi probléma esetében is sokat lehet várni a gyógyvizektõl, de aki nem tudja, hogyan éljen a lehetõséggel, rosszul is járhat.

Tegnap volt a víz világnapja. Világszerte és hazánkban is számos programmal hívják fel a figyelmet a víz és a természet megóvásának fontosságára.

A héten Budapesten tartották a Víz Világtalálkozót. A tanácskozáson elhangzott: 2030-ra várhatóan negyven százalékos lesz a globális vízhiány a világban, így nem véletlen, hogy a víz a jövõ egyik legfontosabb stratégiai erõforrása.

Az élethez nélkülözhetetlen ivóvízhez jutás alapvetõ jogként történõ elismerését javasolja Szabó Marcel zöldombudsman, aki ezzel kapcsolatos kezdeményezését a Budapesti Víz Világtalálkozó társrendezvényén ismertette.

A Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet elõrejelzése szerint olyan gyorsan bõvülnek majd a városok, hogy nehéz lesz megoldani a lakóövezetek vízellátását, a vízminõség romlani fog, a felszín alatti vizek mennyisége csökken, és egyre nagyobb gond lesz a szennyezettség is.

A globális szintû szemléletváltást - többek között a készletgazdálkodásról az igénygazdálkodásra való átállást - és a nagy fejlesztési programok átgondolását sürgeti Somlyódy László, a jövõ heti Budapesti Víz Világtalálkozó tudományos fórumának elnöke.

Ivóvíztisztítás házilag2013-09-29 15:28:02

Egyre több helyen bukkanak fel a háztartási víztisztító berendezések. Vannak akik multi-level-marketing hálózatoktól, vannak akik kis üzletekben, vagy éppen hipermarketek háztartási gép osztályán szerzik be ezeket a készülékeket. A sokszor kinézetre és technikára is azonos készülékek ára között, azonban százezres különbségek is lehetnek, kérdés, hogy a marketing, vagy tényleges tudás indokolja-e a különbséget. Milyen elõnyöket nyújt tulajdonképpen ez a technológia napjainkban?

Debrecen – Nem csupán Mikepércsen tiltotta meg a csapvíz ivását a tisztifõorvos, hanem egy sor másik megyei településen is.

« 1. oldal »  Következő »