2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 

A lengyel jegybank júliusi pénzügyi stabilitási jelentése szerint a lengyeleknek nyújtott frankhitelek, a magyarországiaktól eltérõen, nem veszélyeztetik a lengyel bankrendszer stabilitását, ezért nincs arra szükség, hogy törvény írja elõ kedvezményes átváltásukat zloty-alapú hitelre.

Az ENKSZ Elsõ Nemzeti Közmûszolgáltató irányítása alatt álló Fõgáz megpályázta a piacról kivonuló Tigáz ügyfeleit az Energetikai Hivatalnál. A másik két nagy lakossági szolgáltató ügyfeleit már megnyerte, ha a Tigáz ügyfeleit is megkapja, akkor a nemzeti közmûcég lesz az egyetlen gázszolgáltató a piacon. A nemzeti közmûcég szerint lehet még rezsicsökkentés, mert a bevételeket vissza fogják forgatni.

Gyanúsan sok lett az utóbbi idõben a sikeres nyelvvizsga, ezért augusztustól megszigorítják az ellenõrzéseket – írja a Magyar Nemzet. A diplomamentõ program a felelõs.

megõrzésében segíthet, hanem élesebbé is teheti a memóriánkat.


Forrás: Origo

Még az is eszünkbe juthat, amit elõtte nem tudtunk.

Az elalvás elõtti gyors magolás jó taktikának bizonyulhat a vizsgázó diákok számára. Egy új kutatás ugyanis megerõsítette, hogy jobban emlékezhetünk a tanultakra, ha alszunk rájuk egyet. Sõt, a vizsgálat arra is rávilágított, hogy az alvás a duplájára növeli az esélyét annak, hogy olyan dolgok is eszünkbe jussanak, amelyeket elõtte - ébren - még nem tudtunk felidézni. Az alvás tehát nemcsak emlékeink megõrzésében segíthet, hanem élesebbé is teheti a memóriánkat.

Szerdán kellemes idõre lehet számítani, ugyanakkor sok helyütt felhõs lesz az ég, többfelé lehet záporokra, zivatarokra számítani. Az északi országrészben legfeljebb 20, délen azonban már 30 fok fölötti hõmérsékletre is lehet számítani.

Megerõsítené az osztrák-magyar határ védelmét az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium. Az intézkedés része a hatóságok által az embercsempészet ellen meghatározott ötpontos programtervnek.

 

 

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Szilvay Kornél születésének 125. évfordulójára emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, ami a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat tizedik darabja. Az érme egyik érdekessége, hogy négyzet alakú.

Nem ez az elsõ nyár, hogy a sopronkövesdi autóalkatrész-gyárban rosszul lettek a 35-40 fokban dolgozó munkások. Az Autoliv Kft. belátta, klimatizálni kell az üzemcsarnokait.

Ha kevés a munkanélküli egy faluban, a település nem kap pluszpénzt az államtól a szegénység enyhítésére. A Borsod megyei falvak polgármesterei panaszkodnak.

Kedden már kevesebb lesz az esõ, de annál szelesebb lesz az idõ. Strandidõ inkább pénteken és szombaton lesz, vasárnapra újra esõt jelez a meteorológia.


Fotó: BigstockAzt, hogy a magas vérnyomás emeli a szívbetegségek kockázatát, talán mindenki tudja. De ezen kívül még számos rizikótényezõ van, melyekkel nagyon fontos tisztában lennünk! Íme néhány közülük!

Négy érmet nyertek hétfõn a magyarok a Tbilisziben zajló európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. Az aranyérmes Késely Anna annak ellenére gyõzni tudott, hogy az elsõ ötvenen gyorsabban úszott, mint tervezte.

Ha megfogadjuk Pályi Zsófi fotós tanácsait, tökéletes képeken örökíthetjük meg a nyár legfontosabb pillanatait egy mobiltelefonnal is.

Az elmúlt héthez képest a következõ napokban sokfelé csapadék kíséretében több fokkal tovább mérséklõdik az elmúlt héten tapasztalt kánikula, néhol csak 20 fok körüli maximumokkal. A hétvégén viszont ismét napsütéses idõ várható, és akár 35 fok is lehet ismét - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Alig nyaralnak a magyarok2015-07-27 12:10:02

Utasbiztosításokról kérdezõsködött egy cég, de a felmérésbõl az derült ki, hogy sokan ki sem teszik a lábukat otthonról. Az ok a pénzhiány.

A debreceni rendõrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy helyi parkban ütötte és rúgta meg a sértettet.

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Sepregetsz, vagy annyi a segélynek - diplomás, képzett munkanélkülieket is takarításra fognak Nyíregyházán. Naponta százak tolonganak a helyi közfoglalkoztatási irodában, ahol lassú az ügyintézés, nincs levegõ, és tombolaszelvénnyel hívják be a jelentkezõket.

Hét év alatt felére esett vissza a munkavédelmi ellenõrzések száma, és egyre több a munkahelyi baleset. A munkaügyi és a munkavédelmi hatóság egyre kevesebb pénzt kap, a szervezetet folyamatosan átalakítják.

Újabb információk szivárogtak ki a Moto G 3-ról. A telefon erõsebb processzort kap, mint azt a korábbi pletykák sugallták.

Minden eddiginél több, 4725 határsértõt fogtak el a rendõrök országszerte péntektõl vasárnapig. A legtöbben most is Csongrád megyében lépték át a zöldhatárt.

Akárhogy mutogattunk, nem szoktunk rá a lopásra. Hiába ettük ki a fõtt répát a levesbõl, nem attól tanultunk meg fütyülni. Akármennyit rosszalkodtunk, senkit nem vitt el a zsákos ember, de még csak Kun Béla sem. Nem lettünk vakok, amiért magunkhoz nyúltunk, és bátran lenyeltük a meggymagot is, mégis itt vagyunk. Cikkünkben szüleink és nevelõink legrosszabb dumáinak eredtünk a nyomába.

« Előző 1 ... 575 576 577 578 579 580 581 « 582. oldal » 583 584 585 586 587 588  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!