A Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz csatlakozott a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központ is. Nem kötelezõ érvényû szándéknyilatkozatot írt alá az MVM Magyar Villamos Mûvek Zrt. az E.ON Hungária Zrt. tulajdonában álló társaságokban történõ részesedésszerzés lehetõségérõl szerdán. A tranzakció az E.ON Energiaszolgáltató Kft., az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt., az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt., valamint az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. vállalatrészeket érintheti - tájékoztatott az MVM az MTI megkeresésére. A rendõrség a lakosság segítségét kéri. A Debreceni Rendõrkapitányság 09010/753/2014. bûnügyi számon eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. István ellen. Országszerte mintegy száz konditerem, mozgásközpont, uszoda és egyéb sportintézmény vesz részt a Mozgós péntek elnevezésû akcióban, amelynek keretében idén is féláron vehetõk igénybe a sporthelyszínek szolgáltatásai a Torkos csütörtököt követõ napon. A Demokratikus Koalíció pártigazgatója a jövõ hétre ígért tájékoztatást. A cél, hogy a magyar családok, illetve a magyar gazdaság kapja Európa legolcsóbb szolgáltatását, legolcsóbb energiáját - jelentette ki a Fidesz rezsicsökkentésért felelõs politikusa. Megpróbáltak kedvet csinálni az önkéntes véradáshoz, egy nap szabadság járt érte. Elfogatóparancs volt érvényben ellenük. Az idei év biztatónak ígérkezik az ipari termelésben az MTI által megkérdezett elemzõk szerint, a K&H Bank legalább 5 százalékos, míg a TakarékBank 6 százalékos növekedést vár a kibocsátásban. Az Audi, a Mercedes és a Bosch csoport Magyarország legvonzóbb munkáltatója 2014-ben - derül ki az Aon Hewitt humánerõforrás tanácsadó cég és az AIESEC közös, munkáltatói márka kutatásából. Az atomerõmûvek építésénél használt egységes követelményrendszert bemutató kurzust tartott Pakson az MVM Paks II. Atomerõmû-fejlesztõ Zrt. mint az European Utility Requirements (EUR) tagja. Jótékonysági rongyos bálra hívták a mulatni vágyókat március 1-jén az óvoda dolgozói. Kevesen gondolnak rá, pedig akár ingyen is bebiztosíthatják, hogy a számlájukon lévõ pénz ne képezze a hagyatéki eljárás részét. Egy haláleseti rendelkezés megadásával rengeteg idõt és pénzt is megspórolhatunk szeretteinknek, ha a tragédia bekövetkezne. A rendõrök hét személyt fogtak el a zöldhatáron. Nem kell vajas kenyéren élned ahhoz, hogy étkezési költségeidet lecsökkentsd. Elég egy kis odafigyelés a vásárlás során, és máris sokkal több pénz marad a zsebedben. A bankbiztonsági szakértõ szerint elkerülhetõ az átverés, de sok mindenre oda kell figyelni, mert a bûnözõk már a legprofibb módszerekkel próbálkoznak. Becslések szerint évente körülbelül száz trükkös lopás történik az ország pénzkiadó automatáinál. A rendõrök elfogták és õrizetbe vették azt a férfit, aki Debrecenben ellopott egy kerékpárt. A bíróság elrendelte a gyanúsított elõzetes letartóztatását. A megyei rendõrfõkapitány fogadta az ifjú rendõröket, akik 2014. március 1-jétõl Hajdú-Bihar megyében teljesítenek szolgálatot. Vidám estét töltöttek el a településen a télbúcsúztató vidám farsangi mulatság idején a szórakozni vágyó emberek. A rendõrök elfogták az agresszívan viselkedõ férfit. Várhatóan õszre újra fogadhatja a gyülekezetet a református templom Újfaluban. Megtartotta elsõ ülését az újonnan alapított Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara (ROCham) - közölte a szervezet csütörtökön. Lõkösházán rendezték meg ismét Farsang-kupát, ahol a pocsajiak most is, mint minden évben idén is részt vettek. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 8 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fõt az ellene érvényben lévõ körözés alapján. Az egyenruhások 18 személyt állítottak elõ, ebbõl 3 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendõrség tudomására.
|
| "dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön |