2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 

Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása a jövõben az önkormányzatok feladata lesz, a szociális törvény pedig csak a kötelezõ ellátásokra vonatkozó szabályokat tartalmazza majd – derül ki a jövõ évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatból, amely az Országgyûlés honlapján olvasható.

Szeptemberben 2,4 százalékra gyorsult a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 2,2 százalékról, a közfoglalkoztatottak nélkül az éves növekedési ütem 4,4 százalékra emelkedett a megelõzõ havi 3,9 százalékról – közölte a KSH pénteken.

Mérséklõdhet Magyarország energiafüggõsége, és a rezsicsökkentés fenntartásában is segíthet, ha magyar kézbe kerül a szlovák villamosmûvek többségi tulajdona – errõl beszéltek a Híradónak nyilatkozó szakértõk. Reggel közölte a Magyar Villamos Mûvek és a MOL-csoport, hogy megvennék a szlovák vállalat részvényeinek 66 százalékát. Ha megkötik az üzletet, akkor részben magyar tulajdonba kerülne a mohi atomerõmû is.

A 2020 végéig, vagyis a hat éven belül lejáró devizahitelek forintosítását tenné opcionálissá egy bizottsági módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyûlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.

A kormány igazságos, átlátható, visszaélésektõl mentes támogatási rendszert akar kialakítani, ennek jegyében jövõ év márciusától a járási hivatalok állapítják meg a jövedelemkompenzáló, foglalkoztatást helyettesítõ támogatásokat - jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkár csütörtökön, a kormányszóvivõi tájékoztatón.

Az ígéretek szerint az eddiginél igazságosabb és átláthatóbb lesz az új rendszer, és a támogatások szétosztásában az eddiginél nagyobb szerepe lesz az önkormányzatoknak. Az a cél, hogy mindenki kapjon segítséget, aki valóban rászorul, de olyanok ne, akik csak visszaélnek a lehetõségekkel.

Õszi vitaminpótlás2014-11-22 09:53:50

Õsszel különösen fontos, hogy szervezetünk megfelelõ mennyiségû vitaminhoz jusson, mert így immunrendszerünk ekkor is biztos védelmet nyújt számunkra.

Az alkoholfogyasztás mélyen beleivódott az emberi kultúrába. Mértékkel fogyasztva nem is jelent problémát, sõt, a vörösbor elõnyös hatásairól is rengeteg cikk jelent meg. A túlzásba vitt fogyasztás azonban súlyos egészségügyi problémákhoz, végül halálhoz vezethet.

Ha egy gyermek rendszeresen fejfájásra panaszkodik, célszerû a látását is ellenõriztetni szakemberrel. Bár a gyermekkori fejfájás hátterében legtöbbször egyéb okok húzódnak, a szemészeti szakrendelések által vizsgált páciensek 8-10 százaléka fejfájós gyerek.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) az MVM Paks II. Atomerõmû Fejlesztõ Zrt. kérelmére lefolytatta az engedélyezési eljárást és kiadta a paksi telephelyen létesítendõ új atomerõmûre vonatkozó telephely-vizsgálati és értékelési engedélyt.

Megindulnak az úthengerek2014-11-22 09:22:25

Soha nem látott összeget kaphat Hajdú-Bihar közlekedési fejlesztésekre.

Budapest, 2014. november 21., péntek (MTI) – Bruttó 4-4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

A kormány támogatja és kiemelt célnak tekinti a Nemzeti Kastélyprogram megvalósítását, a programban szereplõ kiemelt jelentõségû, a nemzeti kulturális örökség részét képezõ 35 kastély fejlesztését és egységes kezelését – derül ki a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározatból.

Döntött az Országgyûlés: mégsem változik a cafeteria adóterhe 2015-ben. A juttatás felsõ határa viszont alacsonyabb lesz: 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd. A szakszervezetek örülnek a döntésnek.

A Bihari utcán, a Hétvezér utcai keresztezõdéstõl körülbelül 10 méterre egy személygépkocsi gyalogost ütött el.

Csökkenti bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

Fõtér helyett gazdaság2014-11-21 11:56:43

Elsõsorban a magyar gazdaság erõsítését fogja támogatni a következõkben az EU.

A Természetvédelmi Világszövetség új tanulmánya szerint a természeti világörökség helyszínei hozzájárulnak az emberei jólét, a gazdaság és a klímastabilitás fenntartásához.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) változatlan piaci viszonyok és befizetési fegyelem mellett 22-24 milliárd forint felügyeleti díjból befolyt összeggel számol jövõre, aminek mintegy fele marad a Nébihnél.

Szülõi kérésre nem lehetne évfolyamismétlést engedélyezni a diákoknak az elsõ osztálynál magasabb évfolyamokon, a pedagógiai-szakmai szolgáltatások átkerülnek az Oktatási Hivatalhoz és változhat a közösségi szolgálat igazolása – többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény módosítására kedden benyújtott kormányzati javaslat.

A Kúria várhatóan még idén elbírálja azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyek mostanáig beérkeztek a devizahiteles perekben a pénzintézetektõl – közölte csütörtökön a Kúria az MTI érdeklõdésére.

Az egyezség tervezete szerint 2019-ig az európai fogyasztóknak évente átlagosan legfeljebb 90 mûanyag zacskót lenne szabad felhasználniuk fejenként.

Az MVM Magyar Villamos Mûvek Zrt. és a Mol-csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelezõ érvényû ajánlatot tett a szlovák villamosmûvek 66 százalékos, az olasz ENEL SpA. energetikai cég tulajdonában lévõ részvénycsomagjának megvásárlására.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tagjai számára kötelezõvé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földmûvelésügyi miniszter kiterjeszt a piac további szereplõire is – közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.

A DKV Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub közös felmérést készít a Debrecenben és vonzáskörzetében élõk közlekedési szokásairól. Mindenki véleménye számít, nem csak a kerékpárosoké. Kérjük segítsen!

« Előző 1 ... 720 721 722 723 724 725 726 « 727. oldal » 728 729 730 731 732 733  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!