2024. május 7. Kedd, Gizella.
 

A 2014/2015-ös tanévben mintegy 1 millió 267 ezer diák veszi hátára az iskolatáskát. A tanévkezdés az idén is jelentõs anyagi terhet jelent a családok számára, a munkáltatók azonban adhatnak iskolakezdési támogatást. A nemzeti tanévnyitót a fõváros XI. kerületében tartják vasárnap.

Zsaklin képei:2014-09-01 10:01:48

Szeptember elsejétõl mintegy 2800 oktatási intézményben majdnem 2200 rendõrrel folytatódik Az iskola rendõre program, amely a kisiskolások biztonságos közlekedését segíti – jelentette be az országos rendõrfõkapitány-helyettes pénteken Sopronban, a program kezdetét jelzõ tanévnyitó ünnepségen.

A településen a falunap családok ünnepe lett. A szervezõk olyan programokat állítottak össze, hogy minden korosztály jól érezze magát azon a napon.

Debrecenben balesetmegelõzési elõadást tartottak a rendõrök általános iskolás gyerekeknek.

Magyarországnak is jár az a támogatás, amelyet az Európai Bizottság csütörtöki döntése értelmében az Európai Unió nyújt egyes tejtermékek raktározásához az orosz embargó hatásainak enyhítése érdekében – közölte a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklõdésére.

Ezernél több jelöltet vettek már nyilvántartásba a választási bizottságok és 1500-nál többen várnak még a döntésre a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek déli adatai szerint.

Hajdúszoboszlói gyermektáborban tartott elõadást a városi rendõrkapitányság munkatársa.

Az õsz elsõ napján többfelé esõs, hûvös idõre kell készülni: néhol a legmelegebb órákban is csak 15 Celsius-fok lehet, az ország keleti felében viszont marad a nyárias meleg idõ, akár 30 fokig is emelkedhet a hõmérséklet. A hét további részében ismét jellemzõen 25 fok körül alakulnak a maximumok, de változékony lesz az idõ, többször lehetnek záporok, zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú elõrejelzésébõl.

Tekintse meg a felszámolás alatt lévõ Hajdú-Bihar megyei cégek legfrissebb listáját!

Az idei csapadékos nyár egyértelmûen hozzájárult a Budapest környéki erdõk megújulásához, noha a hirtelen lezúduló záporok és a tartósan párás idõ károkat is okozott – mondta Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdõ Zrt. szóvivõje az MTI-nek csütörtökön.

Nékám Kristóf allergológus szerint sem a társadalom, sem a döntéshozók nem érzékelik, milyen súlyos és egyre növekvõ problémát jelent az allergia Magyarországon. A Magyar Allergia Szövetség elnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta: létre kellene hozni egy szakmai, operatív központot, s annak irányításával át kell tekinteni, majd újra kellene szervezni a magyarországi allergiaellátást.

A közoktatásban tanuló gyermekek után kaphatják meg a munkavállalók, utalvány formájában. Gyermekenként 30 ezer 450 forint adható.

A pénteken véget érõ Erzsébet-táborokat az olimpiai bajnok párbajtõrvívó, Nagy Tímea által vezetett edzés közben értékelte az államtitkár a balatonberényi táborban.

Soha ennyien még nem kaptak ingyen tankönyvet, mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül - közölte Kurucz Éva kormányszóvivõ Nagykátán, a Mátray Gábor Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón.

Több százezres büntetésre számíthatnak szeptember 1-jétõl azok, akiknek nincs online kasszájuk.

A munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást – ami több mint 30 ezer forintos anyagi segítséget jelent -, amelyet az alkalmazottak a közoktatásban tanuló gyermekek után kaphatják meg utalvány formájában – tájékoztatott csütörtökön Facebook oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek az ipari termelõi árak júliusban az elõzõ hónaphoz képest, de 0,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szeptember 1-jétõl ismét a megszokott közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet - közölte a MÁV-Start Zrt.

Rövid idõ alatt bizonyította létjogosultságát a Baranya Megyei Polgárõr Szövetség által kísérleti jelleggel beindított légi szolgálat, amelyhez motoros siklóernyõt használnak – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában. Az ötletet egy eltûnt személy felkutatása adta, akit több százan kerestek már napok óta, majd egy siklóernyõs tizenöt perc alatt rábukkant. A kezdeményezés iránt országszerte nagy az érdeklõdés.

A távközlési-, valamint a gázszolgáltatóknak szeptember 1-jétõl akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal kell igazolniuk a számlázási rendszerük biztonságát,

A téli fürdõzésnek helyet adó fedett fürdõ felújítását és egy élményelemes ifjúsági medence építését szolgáló fejlesztés, a település történetének legnagyobb, 550 millió forint értékû beruházása kezdõdött a gyógyvizérõl ismert Berekfürdõ termál- és strandfürdõjében.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere szerdán kapcsolta rá a rendszert az elektromos hálózatra. Az önkormányzat épületének tetején tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt: a 180 napelem 86 ezer 400 kiloWattórát teljesít, s ezzel az éves áramdíj felét, mintegy 5 millió forintot takarítanak meg.

Nyíregyháza, Kecskemét és Békéscsaba környékére “bordó” (a 6 fokozatú skálán 4-es) riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet a parlagfû nagyon magas pollenkoncentrációja miatt – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök reggel az MTI-vel.

Már a tanév elsõ felében elkezdik oltani a 7. osztályos lányokat a HPV elleni vakcinával. Az iskolai kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védõoltást.

« Előző 1 ... 778 779 780 781 782 783 784 « 785. oldal » 786 787 788 789 790 791  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!