2024. május 7. Kedd, Gizella.
 

Szeptember elsejével további 5,7 százalékkal lesz olcsóbb az áram, így tavaly január óta már negyedével csökkent az áramdíj. Németh Szilárd a Fidesz rezsicsökkentéssel foglalkozó munkacsoportjának vezetõje megerõsítette: a lakossági rezsicsökkentés után jön az ipari rezsicsökkentés is. A politikus emlékeztetett: a lakossági fogyasztóknak a távhõ áráért októbertõl kell majd 3,3 százalékkal kevesebbet fizetniük.

Fulladásveszélyes és mérgezõ játék fegyvereket talált vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Már csak három napja van, ha egy hagyományosan a szõnyeget is megemelõ porszívót szeretne vásárolni.

Bemutatta polgármesterjelöltjét és önkormányzati képviselõjelöltjeit a Fidesz-KDNP.

2014. szeptember 1-én tartotta tanévnyitó ünnepségét a helyi általános iskola.

Magyarország és Lettország katonai együttmûködésének fejlesztésérõl írt alá megállapodást a két ország védelmi minisztere, Hende Csaba és Raimonds Vejonis csütörtökön Budapesten.

Szeptember végén veheti át a Futár forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert a fejlesztõktõl a Budapesti Közlekedési Központ, miután az utolsó hibajavításokat is elvégezték - közölte a BKK csütörtökön az MTI megkeresésére.

A biotechnológiai, az elektronikai, a gépipari, a gyógyszeripari, az információs és telekommunikációs, a jármûipari, az élelmiszer-ipari beruházások és a regionális szolgáltató központok létesítése élvez elõnyt az állami beruházási támogatások odaítélésekor - tartalmazza a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.

A felderítés hatékonysága és a szigorúbb jogszabályi környezet segíti a parlagfûmentes területek növelését, illetve a fertõzött területek csökkentését - mondta a Pest Megyei Kormányhivatal vezetõje a tököli repülõtéren tartott tájékoztatón.

A Mol bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát.

Csökmõ adott helyet idén a Berettyóújfalui Tankerület tanévnyitójának. Augusztus 30-án Tóthné Almási Zsuzsanna, a helyi Bocskai István Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket az emeletes iskola udvarán.

Elkezdõdik szeptember elsején a tanítás a Pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolában is: az ünnepélyes tanévnyitó vasárnap volt.

A vállalkozások szeptember 1-jétõl már csak online pénztárgépet használhatnak, ami új irányt ad a pénztárgépes ellenõrzéseknek; jelenleg 163 700 kassza áll összeköttetésben az adóhatósággal – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklõdésére.

A körzeti megbízottak fogták el a rablás gyanúsítottját Debrecenben.

Az új pedagógus elõmeneteli rendszer 2013. szeptember 1-jei bevezetése után immár harmadik alkalommal növekszik generálisan a pedagógusok bére szeptember 1-jétõl. Emellett kisebb jogszabályi változások is várhatók az új tanévben.

Harmadik alkalommal rendezték meg Esztárban a lecsófesztivált, a jeles napon számos fellépõ koncertezett, rengeteg ember látogatott el Esztárba augusztus 30-án, az Erdõdy Kúriába.

A rendõrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést két fiatal polgári férfi ellen.

Az európai uniós tagállamok közül ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, azon belül az állástalan nõk aránya – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.

Bíróság elé állítást javasolnak a rendõrök három hajdúszoboszlói férfi ellen.

Egy személygépkocsi kerékpárossal ütközött Debrecen és Hajdúsámson között, a 471. számú fõúton. A rendõrök a lakosság segítségét kérik.

Keddtõl megújul a tízezer forintos, és a jegybank négy év alatt megújítja, illetve újra is tervezi a teljes forgalomban lévõ bankjegysorozatot, amelyek védettebbek lesznek a hamisítás ellen. A megújított bankjegyek színesebbek lesznek, de ugyanazok az arcok lesznek rajtuk: Rákóczi, Mátyás, Bethlen, Széchenyi, Szent István, Deák Ferenc.

Az õszi szüreti idõszak közeledtével a mustgáz veszélyére hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF), amelynek adatai szerint átlagosan évi ötven alkalommal riasztják mustgázzal kapcsolatos balesetekhez a tûzoltókat.

Elfogták2014-09-01 10:28:50

Egy nõt bántalmazott az utcán az a helyi férfi, akit a Készenléti Rendõrség járõrei fogtak el Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, akiket bûncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 17 személyt állítottak elõ, ebbõl 3 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A héten 19 per elsõfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fõvárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében – beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.

« Előző 1 ... 777 778 779 780 781 782 783 « 784. oldal » 785 786 787 788 789 790  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!