 Berettyóújfalu. Korszerű termék (LED-es lámpatest) gyártásával teremt új munkahelyeket egy hátrányos helyzetű térségben a Mezei-Vill. Kft. azzal, hogy Berettyóújfaluban már építi a korszerű lámpagyárát.
Budapest, 2011. szeptember 28., szerda (MTI) – Az idén június-augusztusban 32 ezer fővel, 0,8 százalékkal 3 millió 836 ezerre nőtt a foglalkoztatottak létszáma az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
 A Start-munka program keretében hét megyét érintő közfoglalkoztatás indult.
Hajdú-Bihar - Az elöregedő kistelepüléseken szívesen látnák a tisztességes életet élő devizahiteleseket.  Berettyóújfalu - Közvetlenül 100-150 munkahelyet teremt majd a berettyóújfalui gyár.
Biharkeresztes - Az olaszok bútorüzemet, egy debreceni cég varrodát nyit a határvárosban.
Húsz személynek biztosít munkát a nyár közepétől egy részben olasz, részben helyi érdekeltségű bútorüzem Biharkeresztesen – erősítette meg a Naplónak hétfőn Barabás Ferenc polgármester.
Megérkeztek az első „kínai fecskék” Biharország fővárosába: mintegy kétmilliárd forintból napelem és napkollektor gyártó üzemet építenek fel még az idén, mellyel első körben 300, két éven belül pedig ezer embernek adnak majd munkát.
 |
|
Tovább nőtt a munkanélküliség Magyarországon. 2010. márciusa és májusa között a 15-64 évesek közül 3 millió 727 ezren dolgoztak, míg a munkanélküliek száma 483 ezer volt.
|
 |
|
A közvélekedéssel ellentétben a munkaerőpiac egyre inkább a diplomás munkaerőt részesíti előnyben, azaz egyre erőteljesebb igény mutatkozik a magasan képzett munkavállalókra.
|
Új Széchenyi-terv beindítását tervezi a Fidesz - értesült a Magyar Hírlap. A munkaközpontú és növekedéspárti gazdaságpolitika, illetve az egymillió új munkahely létesítése megkívánja, ...
|
|
 |
|
| 2010, állás, Báránd, befektetés, Belföldi hírek, Berettyóújfalu, Berettyóújfaluban, Bihari hírek, Biharkeresztes, devizahitel, falu, feltételek, fidesz, gyár, harminc, KSH, Magyarhomorog, munka, munkanélküliség, növekedés, Széchenyi-terv, új, üzem Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |