2024. május 7. Kedd, Gizella.
 

Német lapértesülés szerint elektromos autók gyártására és a közúti töltõállomás-hálózat fejlesztésére kötelezhetik a Volkswagen-csoportot (VW) az Egyesült Államokban a dízelbotrány miatt.

Az Uber annak ellenére arra biztatja a sofõrjeit, hogy menjenek ki dolgozni, hogy péntek délután a rendõrség leszedte a rendszámot egy uberes sofõr autójáról. Az sms-ben azt írják, a partnereik "mindenben számíthatnak a támogatásukra".

Belelestünk a nánásiak üstjébe, rácsodálkoztunk a kukóra és megtudtuk, mi a krumplis hurka titka.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint kedden 5 óra 35 perc körül a a 4-es fõút Debrecent elkerülõ szakaszán, a 354-es számú út 6. kilométerszelvényében egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki megszurkálta, majd hagyta elvérezni volt élettársát.

Kafkai történetben találta magát a vonaton egy utas február elején. A kalauz a kormányhivatal által kiállított utazási igazolványát hamisnak hitte, és megállíttatta a vonatot. Majd a rendõrök késõbb megbilincselték, és órákig fogva tartották a rendõrségen. A legfurcsább a történetben, hogy a MÁV és a rendõrség szerint is minden a legnagyobb rendben történt.

Akár három éven belül el szeretné érni Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), hogy kötelezõ tananyag legyen a horgászat az általános iskolákban, írja a Blikk.

Az Országos Mûszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb adatai szerint 677 kilométer árvízi védvonalat felügyelnek a folyók mentén és 58 600 hektár területet érint a belvíz.

A hajdúszoboszlói rendõrök rövid idõn belül megtalálták és visszaadták a sértettnek az eltulajdonított kerékpárt.

Fõszerepben a kocsonya2016-02-22 09:52:46

Disznótor és kocsonya. Ezek körül forgott a világ Esztárban szombaton, az elsõ alkalommal megrendezett Tor/Mámor/Esztár elnevezésû gasztronómiai fesztiválon.

Teljes terjedelmében égett egy közel százhatvan négyzetméter alapterületû hodály Furtán, a Petõfi utcában.

A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

Folytatódik a lassú áradás a Hortobágy-Berettyó fõcsatornán.

A Hatoslottó játékban 45 számból 6-ot kell megjelölni. A játékos akkor nyer, ha a kisorsolt 6 szám közül legalább 3-t eltalált egy számmezõben, és akkor ér el telitalálatot, ha az általa megjelölt mind a 6 szám egyezik a kisorsolt nyerõszámokkal.

A helyi rendõrök szabálysértési õrizetbe vettek két, falopás közben tetten ért férfit.

Nagy lehetõség elõtt állnak csapataink: a HTE és az Újfalu is a kupacímre hajt.

Tavaly õsz óta a legtöbb, 501 határsértõt fogtak el péntektõl vasárnapig az ország területén, írja az MTI a rendõrség tájékoztatása alapján. A rendõrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 113, szombaton 151, vasárnap pedig 237 határsértõt fogtak el.

A tankötelezettségi korhatár 16 évre történt leszállítása csak súlyosbítja a helyzetet.

A település vezetése idõsek iránti tisztelete kifejezéseként elsõ alkalommal, de hagyományteremtõ szándékkel mûsoros délutánt rendezett a napokban.

A nagyobb áruházláncok közül az Auchan, az Aldi, a Lidl és a Penny Market kivételével valamennyinek lesz nyitva tartó üzlete február 21-én – derül ki a Mindenár.hu gyûjtésébõl. A listán több mint hetven üzlet található, de megjegyzik, hogy nyitva lesz a számos boltnak otthont adó Asia Center, valamint azt is, hogy a Coopnál is sok olyan bolt van, amelyekben lehet vásárolni vasárnaponként, de a hálózat nem készít összefoglaló listát arról, hogy melyek ezek.

Hat hónappal enyhítette, így jogerõsen két év fogházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék azt az orvost, akinek autójában életét vesztette a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház két neurológusa – tájékoztatta a Naplót dr. Toma Attila szóvivõ. A közlekedési baleset szinte napra pontosan két éve történt.

Ismét az ETO nyerte a párharcot, nem jutott be a kupadöntõbe a Berettyóújfalu.

A tanárok tüntetése után a szülõk is sztrájkot szerveznek, hogy így hívják fel a figyelmet arra: változásokra van szükség az oktatásban. Már több ezer szülõ jelezte a Facebookon: február 29-én nem engedi iskolába a gyerekét - így tiltakoznak. Eközben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ levélben szólította fel a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai.

A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum ezen a pénteken 16 órakor nyitja meg a Pásztorkodás – az élõ hagyomány címû vándorkiállítást.

A kormány múlt hét pénteken válaszolt az Európai Bizottság felvetéseire a menekültügyi szabályozás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, Magyarország nem változtat a bevándorlási politikáján - jelentette ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

« Előző 1 ... 546 547 548 549 550 551 552 « 553. oldal » 554 555 556 557 558 559  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!