2024. május 8. Szerda, Mihály.
 

Az állami tulajdonú Eximbank és három magyarországi kereskedelmi bank adja. A 120 millió eurós hitelkeretet is felhasználva bõvíti a gumiabroncsgyártó termelõkapacitását rácalmási üzemében.

A perben a hazai közjegyzõk szerepét tekintheti át a luxembourgi testület - írja a Magyar Nemzet. Az Európai Bíróság arról dönt majd, hogy elegendõ-e a végrehajtás elrendeléséhez a közremûködésük.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, közülük 2 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fõt az ellene érvényben lévõ körözés miatt. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elõ, ebbõl 5 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó ellenõrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeirõl. Volt olyan hely, amely még a harmadik ellenõrzésen is megbukott – írta a NAV szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Jászfényszaruból érkezett küldöttség a bojti sikerek megtekintésére.

Már számolják a bankokban is, hogy mennyit kellene visszafizetniük ügyfeleiknek a tisztességtelenül alkalmazott árfolyamrés, illetve az egyoldalú kamatemelések miatt. A legtöbb bank egyelõre saját módszere alapján kalkulál.

A vérbarackból készült rostos ital igazi magyar különlegesség lehetne a világban, olyan termék, amely megverné vetélytársait – mondta Timon Béla professzor.

Magyarországon még mindig nagyon sokan ragaszkodnak a készpénzes vásárláshoz, szeretik ugyanis látni, mennyit fizetnek. Egyesek a pénztárcából költenek könnyebben, mások pedig akkor nagyvonalúbbak, ha bankkártyával kell kiegyenlíteni a számlát.

A sértett aludt, miközben egy férfi az ablakon keresztül bemászott a szobájába. A rendõrök elfogták a tolvajt, aki társával különbözõ értékeket lopott el egy debreceni lakásból.

Akikre egyértelmûen vonatkozik a jogszabály, kérhetik a fizetésük letiltására vonatkozó végrehajtás felfüggesztését, és a kérelemnek a végrehajtók mérlegelés nélkül eleget tesznek - jelentette ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke.

Júniusban 11,3 százalékkal nõtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, a szezonálisan és munkanaphatással is kiigazított adatok szerint 1,8 százalékkal haladta meg a májusit - erõsítette meg a részletes adatok alapján az egy héttel ezelõtt kiadott elõzetes számokat a Központi Statisztikai Hivatal.

Júliusban Budapesten volt a harmadik legolcsóbb a lakossági áramár 23 európai város közül, a gázár esetében a magyar fõváros lakói a második legalacsonyabb tarifát fizették - írja a Népszabadság szerdai számában az energiahivatal adatai alapján.

Elkészült több mint háromezer település esélyegyenlõségi programja.

Három jelölõszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfõn a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választására, továbbá hét jelölõszervezetet a nemzetiségi választásra.

Szeptembertõl megszûnik a digitális kábel TV-szolgáltatás értékesítése a Magyar Telekomnál, a társaság kizárólag az interaktív TV (IPTV) szolgáltatását értékesíti új ügyfeleinek – tájékoztatta a cég közleményben hétfõn az MTI-t.

A mezõgazdaság támogatási rendszerének átalakítása a kis-, közepes és a családi gazdaságok versenyképességének megteremtése érdekében történt - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

2014 májusában egy 24 hetes magzattal várandós asszony került a Semmelweis Egyetemre helyszíni újraélesztést követõen. A keringésleállás oka szívinfarktus volt, melynek akut ellátása azonnal megtörtént.

A meleg és csapadékos nyári idõjárás eltérõen érintette a növényi kultúrákat, az õszi búzára kedvezõtlen, míg a kukoricára és a napraforgóra kedvezõ hatással volt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfõn az MTI érdeklõdésére.

Már hagyománnyá vált Komádiban, hogy az ötvenedik és hatvanadik házassági évfordulós házaspárokat a Városnapon köszöntik. Így történt ez legutóbb is 2014. augusztus 9-én. 23 házaspárból sajnos csak hét volt jelen e nemes és kiemelkedõ rendezvényen.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja debreceni szervezete úgy döntött: az október 12-ei önkormányzati választáson a párt önállóan indul Debrecenben – közölte az Együtt helyi szervezete kedden az MTI-vel.

Hajdú-Bihar megyében is végrehajtották a TISPOL SPEED ellenõrzést.

Kisvonat szállította a rendezvényre érkezõket, hangulatos túrát tettek.

Többször intenzív esõ öntözte a földeket, de közel sem egyenletes eloszlásban.

Se gépek, se tejpor2014-08-12 18:37:27

Továbbra sem indult be a termelés a tejporgyárban.

Magyarországon az autók átlagosan 16 400 kilométert futnak évente, 31,2 százalékkal többet, mint a válság évének számító 2010-ben – derül ki abból a felmérésbõl, amelyet a Bosch megrendelésére a Medián készít el 2008 óta minden második évben.

« Előző 1 ... 789 790 791 792 793 794 795 « 796. oldal » 797 798 799 800 801 802  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!