Továbbra is õrzik a rendõrök a kislétai támadást túlélõ 13 éves kislányt. A cigányság körében nincs nyugalom, mert úgy érzik, hogy a négy ember elfogásával még nincs elintézve semmi.
Az EU szakértõi azon tanakodnak kik kapjanak elõször védõoltást.
|
|
|
A hétvégén kerül megrendezésre a Nyírség Rally, amely erõsen érinti a zempléni régiót.
Tudja meg hol és mikor érdemes a lóerõket kordában tartani
|
|
A döntést azután hozták meg a dél-amerikai országban, hogy perbe fogtak öt fiatalt, akiknél marihuánás cigarettákat találtak.
|
Kisléta buktatta le a romagyilkosságok gyanúsítottjait...
A 3 évvel ezelöttihez képest 70 százalékkal többet fizetnek a betegek a vényköteles gyógyszerekért
|
|
|
Nemzetközi segítséggel a görög tûzoltóknak keddre sikerült megfékezniük az Athén környékén égõ erdõ- és bozóttüzeket - közölte a görög tûzoltóság szóvivõje.
A kormány a vasúti forgalmat a közúti közlekedés terhére akarja visszaszorítani. 1874 kilométer mellékvonalon számolnák fel a személyszállítást a decemberi menetrendváltással, mely több mint félszáz viszonylatot érintene, s olyan települések maradnának vasúti közlekedés nélkül mint Baja, Makó vagy Gyöngyös.
|
|
Nyolc-tíz négyzetméternyi álmennyezet szakadt rá az egyik dolgozóra a Ferihegyi repülõtéren. Mindez még hétfõn reggel történt. Hogy miért nem derült ki?
|
Ez olyan bizalmi dolog. Én ugyan nem nyúlok bele a szájába- nem is akarok- de elvárom, hogy õ úgy tegye, ahogy nekem a legjobb.
|
|
|
|
|
Az elmúlt 5 évben 300 millió forint kárt okoztak a tolvajok templomokban, egyházi mûemlékekben és temetõkben. Idén ez az összeg már meghaladja a másfél milliárd forintot.
|
A WHO a hét végén figyelmeztette a Föld országait, hogy készüljenek az influenza-világjárvány máso- dik hullámára. A korábbi világjárványok idején mindig volt második, sõt harmadik hullám is...
|
|
|
Marian Cozma kezdte a lökdösõdést február 8-án abban a veszprémi diszkó- ban, ahol a verekedés után megölték - állítja az egyik gyanúsított ügyvédje.
|
|
A figyelmeztetõ jelzéseket és a biztonsági kerítést figyelmen kívül hagyva, a tigrisketrec közvetlen közelébe férkõzött e felvétel készítõje. Bár a harapás és karmolás veszélye elenyészõ maradt, a tigrisnek mégis összejött a dróthálón átívelõ támadás!
|
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi hatállyal fél százalék- ponttal 8,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot - jelentette be Simor András jegybankelnök sajtótájékoztatón hétfõn.
|
|
|
|
|
Szerdától 4 forinttal drágul a gázolaj, míg a benzin ára nem változik.
|
Eloltották az orosz tûzoltók a lángokat annál az olajtárolónál, amely csaknem két napja gyulladt ki, miután villám csapott bele. A tûzben négy tûzoltó meghalt.
|
|
|
|
|
Hét szépe lányok képei
|
|
|
Augusztus 24-én visszaáll a MÁV-nál a nyári idõszakot megelõzõ közlekedési rend.
|
Az ideinél is lényegesen kevesebb pénz jutna jövõre a kórházi és a járóbeteg-ellátás finanszírozására.
|
|
|
A bûncselekmény-sorozat feltételezett elkövetõit már jó ideje ismerte, és maga ajánlotta õket a szórakozóhelyek vezetõjének figyelmébe. Az egyik férfi a Perényi1 pultosa, akit poligráfos vizsgálat alá vetettek.
|
|
Mi vár Önre a héten? Olvassa el nálunk heti horoszkópját!
|
|
| "dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |