A feltört jégtakaró is elviselhetõbb a növényeknek, mint az összefüggõ vízborítás. A rendõrök elfogták azt a 36 éves férfit, aki a gyanú szerint szeméremsértõ módon mutogatta magát Debrecenben, az utcán. Kigyulladt egy körülbelül 90 négyzetméteres családi ház tetõszerkezete ma reggel Bojton. A lakóházban öten tartózkodtak, mindannyian sértetlenül hagyták el az épületet. Az önkormányzatoktól a katasztrófavédelem venné át novembertõl a kéményseprési közszolgáltatást egy a kormány honlapján szerdán megjelent törvénytervezet szerint. Megszavazta a kormány a költségvetésbõl fizetett kiemelt közúti beruházásokat. A kormány 750 milliárd forintot fordít öt év alatt útfejlesztésre. Több dunántúli megyében a mellékutakon még téliesebbek az útviszonyok, de az autópályák és a fõutak többsége jól járható - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfõ reggel az MTI-vel. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amely könnyû sérüléssel végzõdött. Tekintse meg a felszámolás alatt lévõ Hajdú-Bihar megyei cégek legfrissebb listáját! Több ebesi lakos politikai indítékot sejt a szociális tüzelõ elosztásában, a polgármester ezt cáfolja. Hézsõ Ferenc, Munkácsy-díjas festõmûvész kiállításának megnyitásával ünnepelték a magyar kultúra napját múlt csütörtökön a Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban. Emléktáblát avattak az elsõ világháborúban elesett debreceni zsidó katonák emlékére vasárnap délután a helyi Kápolnási utcai zsinagóga falán. Álarckészítõ kézmûves foglalkozással és táncházzal köszöntötték a farsang kezdetét Hajdúszoboszlón a Bocskai Rendezvényközpontban. A héten folytatódik a télies idõjárás. Esõre, hózáporra, havazásra és lehûlésre is készülni kell. Több helyen az éjszakai órákban mínusz 10 Celsius-fok körül alakul a hõmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Olvasóink az influenzáról kérdezték telefonos szakértõnket, dr. Gyõri Csilla orvos-természetgyógyászt pénteken. A folyadék szerepet játszik a testhõmérséklet szabályozásában és az egyik fõ alkotóeleme a sejteknek. Az évszakhoz képest enyhe idõ miatt nagyon sokan betegednek meg a levegõben terjedõ vírusok és baktériumok miatt. Az olasz hatóság körözte azt a kamiont, amellyel Ártándon akart kilépni a sofõr az országból. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amely könnyû sérüléssel végzõdött. A szolgálatot ellátó állomány 8 személyt fogott el, akik közül 7 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fõt pedig az ellene érvényben lévõ körözés alapján. A rendõrök 23 személyt állítottak elõ, köztük 4 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az egy hónapos próbaüzemet követõen február 1-jétõl változik az útdíjrendszer, a döntés értelmében több szakasz ingyenes lesz, közöttük a ferihegyi gyorsforgalmi út - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Az ehhez szükséges elsõ lépéseket a tejet illetõen már meg is tették, elindult a hazai állati takarmányozás egyik legfontosabb alapanyagának, a jelentõs fehérjeforrásnak számító importszójának a kiváltása – jelentette be a földmûvelésügyi tárca parlamenti államtitkára a Mezõfalvai Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón. A Magyar Autóklub szerint kedvezõ, hogy a kormány elfogadta az útdíjrendszer módosítására tett javaslataikat, de továbbra is elhibázottnak tartja az elkerülõ utak és a bevezetõ fõútvonalak díjasítását - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Veszprém és Gyõr-Moson Sopron megyében több járásra már kiadták a narancssárga vagyis másodfokú riasztást a hófúvás veszélye miatt. Az érintett területeken már a következõ órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. A téli idõjárási körülmények és a megváltozott útviszonyok miatt óvatosságot és fokozott figyelmet kér a rendõrség a közlekedõktõl. Több megyében havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. A hófúvás veszélye miatt Veszprém megyére vasárnapra narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Egyre több európai országban, köztük Magyarországon is kiterjedt influenzajárvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán.
|
| "dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön |