A fizetõs utak „foglyai” február végéig éves matricával „kiválthatják” magukat. Árnyalatnyi módosulások a megyei matrica-rendszerben február elsejétõl. Országszerte több helyszínen tart demonstrációkat a Magyar Szocialista Párt a városokat elkerülõ útszakaszok díjmentességéért pénteken. A nyomozók elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy debreceni családi házba. Rendkívüli ellenõrzés keretében ismét vizsgálja a forgalomban lévõ szén-monoxid-mérõ készülékek biztonságát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a nemzeti fejlesztési miniszter utasítására - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-t. Péntektõl már nem csak Android, hanem iOS operációs rendszerrel mûködõ mobileszközökön is megvásárolhatók az autópálya-matricák - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. pénteken az MTI-vel. A földadó visszavonására kéri az azt kivetõ önkormányzatokat a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM). Mindhármuk szerint most a bikapiac érvényesül, de ennek egyszer vége fog szakadni. Január 22-én, a magyar kultúra, a Himnusz születésének napján a helyi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai és tanárai is csatlakoztak az együtt szaval a nemzet elnevezésû országos programhoz. Több településen 20 centiméter körüli, vagy még annál is vastagabb a hóréteg az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli adatai szerint. Megjelent és február elsejével hatályba lép az e-matricás útdíjszedési rendszer végleges kereteit rögzítõ rendeletmódosítás - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön. Az influenzajárvány miatt csütörtökön újabb hat egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján. A magyarok többsége odafigyel, hogy egészségesen táplálkozzon. Legújabb felmérésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy az állást hirdetõ cégek hol, melyik csatornákon keresik a jelölteket, melyeket találnak a leghatékonyabbnak az új munkatárs megtalálása szempontjából. Tavaly is nõtt a kártyás tranzakciók száma, a SIX Payment Services által mért kártyaelfogadások száma 10 százalékkal, a 2013 évi 1,195 milliárd kártyás fizetésrõl 1,325 milliárdra emelkedett, a rendszeren átfutó tranzakciók értéke pedig 57,5 milliárd euró volt - közölte a SIX Payment Services az MTI-vel csütörtökön. A rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a 39 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint összesen 10 családi házba tört be Debrecenben. A mezõgazdaságból élõk piaci lehetõségeinek segítése az egyik cél. A hazai mezõgazdaság kiemelkedõ szolgálatáért adott át elismerést a Debreceni Egyetem agrárkara a Magyar Mezõgazdaság folyóiratnak. Hazánkban minden harmadik felnõtt magasvérnyomás-betegségben szenved. A kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-zavar. A hortobágyi legelõpályázat vesztesei a parlamenti képviselõ fogadóóráján jártak. Címkék: Bihari hírek, bajai halászlé, bocskai viselet, Erõs Pista, hungarikum, hungarikumok, Hungarikumok Gyûjteménye, kürtõs kalács, Magyar Értéktár, Piros Arany, szatmári szilvalekvár, Unicum keserûlikõr, Vizsolyi Biblia | Szóljon hozzá! |
Három tétellel bõvítette a Hungarikumok Gyûjteményét és 9 tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság - közölte Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a választások után újjáalakult testület második ülését követõ sajtótájékoztatón. Újabb egészségügyi intézményekben rendeltek el látogatási tilalmakat az influenzajárvány miatt - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön. Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett elsõ devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai, a testület ezért csütörtökön közzétett határozatában elutasította az ezek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket. Az új autókra 5 százalékkal, a használtakra 11 százalékkal emelkedett tavaly a casco biztosítás díja, viszont akik a biztosítási évfordulón olcsóbb biztosítóhoz mentek, azok 3,5 százalékot spórolhattak az éves díjon - közölte saját adataira hivatkozva, a Netrisk.hu internetes alkusz csütörtökön az MTI-vel. Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a tankönyvellátásról szóló rendeletek megsemmisítésére irányuló indítványt, az indoklás szerint a tankönyvkiadói és -forgalmazói tevékenység nem tekinthetõ megszerzett tulajdonnak, az arra vonatkozó jogi környezet módosítható.
|
| "dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |